Hírek / Közélet

Trianonhoz hasonlóan ma is összehangolt támadás zajlik hazánk ellen Kovács László szerint

2023. június 4. 21:25 Közélet | Szerző: Megyeri József

Nagy a hasonlóság az 1920-as trianoni békediktátumot megelőző időszak eseményei és a mai Magyarországgal szemben megnyilvánuló európai uniós eljárások között – jelentette ki Kovács László vasárnap este a vásárhelyi Fidesz-KDNP megemlékezésén.

A korábbi önkormányzati képviselő emlékeztetett: 103 évvel ezelőtt a valóságot nem tükröző jelentések, előre meghozott ítéletek és háttéralkuk keretében hazánkat úgy osztották fel a nagyhatalmak egymás között, hogy a magyar békedelegációt tárgyalóasztalhoz sem engedték.

Rámutatott: jelenleg is folyamatosan büntetik és támadják Magyarországot, például a migrációval, a genderpolitikával, a család- és gyermekvédelemmel, valamint az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt.

„Ahogy 1914-ben gróf Tisza István miniszterelnök, úgy ma Orbán Viktor kormányfő is határozottan tűzszünetet és béketárgyalásokat akar, mert azt vallja, az emberi életeket és az anyagi javakat csak ez által lehet megmenteni. Ezt az álláspontot azonban a nyugati politikusok mind elutasítják, pedig a háborút béke nélkül senki sem nyerheti meg” – hangsúlyozta Kovács László.


next 5

A mi világunk

Hírek