Hírek / Közélet

Trianonra emlékezett az Eötvös

2023. június 6. 12:31 Közélet | Szerző: Megyeri József

A HSZC Eötvös József Technikum diákjai Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren, a trianoni emléktáblánál helyeztek el virágot a békediktátum aláírásának 103. évfordulója alkalmából.

Azért diktátum, mert a békeszerződésnél egyenlő felek ülnek tárgyalóasztalhoz, de ez nem tekinthető annak, hiszen a magyar békedelegáció vezetője, gróf Apponyi Albert egyszer fejthette ki álláspontját. Azonban ezt nem vették figyelembe: sem történelmi, sem földrajzi, sem etnikai érveit nem fogadták el.

A békediktátum értelmében Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát. Több mint 3 millió magyar került a határon túlra; ezért gyásznap ez a magyar történelemben. Románia nagyobb területet kapott, mint amely területre zsugorodott a megcsonkított Magyarország.

Fontos, hogy tudjuk, miért kell határt átlépni, ha Erdélybe, Székelyföldre, Felvidékre, Őrvidékre vagy éppen a Vajdaságba visz az utunk. A nemzeti összetartás jegyében megemlékeztünk a székelykeresztúri testvériskolánkról is, mert összeköt minket a közös múltunk, történelmünk, nyelvünk, kultúránk és hagyományaink.

Forrás, fotók: HSZC Eötvös József Technikum


next 5

A mi világunk

Hírek