üntettek a magyar gazdák a magyar-ukrán határon Záhonynál. A megélhetésükért aggódnak, amit szerintük Brüsszel semmibe vesz. A gazdák szeretnék, ha az Európai Unió a saját érdekeit venné figyelembe, nem pedig az Ukrajnában termelő külföldi óriáscégekét. Az Európai Unió még májusban engedélyezte öt tagországnak, köztük Magyarországnak, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban. Nagy István, agrárminiszter a Kossuth rádióban elmondta: ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Ezért a magyar kormány azonnali rendeletben, saját hatáskörben továbbra is megtiltotta az importot, sőt kiterjesztette azt a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is.