Hírek / Sport

Udvardy legyőzte Jani Rékát a jászvásári tenisztorna nyolcaddöntőjében

2022. augusztus 4. 06:55 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A másodikként kiemelt Udvardy Panna két játszmában legyőzte Jani Rékát a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló 115 ezer dollár (44,7 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-torna nyolcaddöntőjében.

Udvardy, a világranglista 93. helyezettje múlt héten megnyerte a 60 ezer dollár (23,7 millió forint) összdíjazású salakpályás ITF-tornát az olaszországi Cordenonsban, és szerdán – a WTA eredményközlője alapján – az első játszmát rendkívül magabiztosan hozta, játékot sem engedélyezett honfitársának.

A második szettben azonban Jani Réka (135.) ragadta magához a kezdeményezést, és két brékkel már 5:1-re meglépett, majd az egyenlítésért adogatott. Udvardy azonban rövidítésre mentette a szettet, amelynek elején ismét ellenfele akarata érvényesült (2-4), de végül fordított, és 1 óra 35 perc alatt győzött.

Udvardy a negyedöntőben majd a hatodik helyen kiemelt francia Kristina Mladenoviccsal vagy a belga Alexandra Ignatikkal találkozik. A két magyar játékos párosban együtt indult, és negyedik kiemeltként egy győzelemmel már negyeddöntős.


Fotó: MTI/Kovács Tamás
Forrás: MTI, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek