Hírek / Közélet

Új diákokat vár a hódmezővásárhelyi honvéd tagozat

2022. december 6. 12:08 Közélet | Szerző: Török Mónika

Több képzési formában is várja a vásárhelyi Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a tovább tanulókat a Honvéd Kadét Programban kötelező kollégiumi bentlakással – mondta Kovács István alezredes, az intézmény igazgatója a Rádió 7 keddi Közös Nevezőjében. Kiemelte: a technikumi képzésben résztvevőknek előírják a B kategóriás jogosítvány megszerzését és az ECDL-vizsga letételét, melyet térítenek is. Emellett a diákok a tanulmányi eredményeik alapján akár 58 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak.
„Itt 0-24-es pedagógiai felügyeletet biztosítunk. A kötelező kollégiumi bentlakás mellett napi ötszöri étkezést biztosítunk számukra, a dietetikusok által összeállított speciális étrend mentén. Különböző foglalkozásokon vesznek részt. Tavaly a Kratochvil debreceni csapata, a Digital Warriors Légion Kadét kupába be se került. Idén a hódmezővásárhelyi növendékeink egyből az első nyolc között találták magukat az országos döntőben.” - tette hozzá Kovács István.


next 5

A mi világunk

Hírek