Hírek / Közélet

Új elnököt választott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

2020. szeptember 25. 13:56 Közélet | Szerző: Komjáti Ági

Új elnökség vezeti a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát. Kőkuti Attila, aki Nemesi Pált váltotta az elnökiposzton, a Rádió 7-nek elmondta, hogy a leggyorsabban a járványügyi helyzetben kialakult gazdasági hátrányokkal kell foglalkoznia a kamarának, ezek közül a turizmus és a vendéglátóipar megsegítését emelte ki. Hozzátette, a hamarosan elkészülő tram-train beruházással nemcsak Vásárhely gazdasága fejlődhet jelentősen, hanem a környező kistelepülések is profitálhatnak annak köszönhetően. Az elnökségben Gellért Ákos ipari alelnök, Palotás Sándor kereskedelmi alelnök, Török László kézműipari alelnök, valamint Tóth Gábor szolgáltatási alelnök lát el feladatokat.

„Olyan javaslatcsomagot kell kidolgoznunk, amiben leírjuk, mit tudunk javasolni a vállalkozásoknak. Milyen intézkedéseket tegyenek, és milyen intézkedéseket ne tegyenek. Két szélsőség van, mind a kettőt meg kellene szüntetni covid-ügyben. Az egyik a túlzott rémisztgetés, a másik pedig ennek a helyzetnek a túlságosan laza kezelése. Tudomásul kell vennünk, hogy ezzel együtt kell tudnunk élni, és nekünk olyan javaslatokat kell tenni a vállalkozások felé, ami ezt az egészséges szakmai középutat fogja képviselni” – fogalmazott Kőkuti Attila.


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner