Hírek / Kultúra

Új játszótér, tanösvény és tornapálya is épül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

2020. június 18. 10:18 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

A nyár közepére-végére készülnek el az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejlesztései, így nem csak újraindult programokkal várja majd a látogatókat a létesítmény augusztus 15-e után. Kiss Róbert Károly igazgatóhelyettes a Rádió 7-nek elmondta, hogy saját forrásból építenek meg egy játszóteret, illetve egy hozzá kapcsolódó tanösvényt és tornapályát. Hozzátette, a kerékpáros turizmus fellendítéséért a bejárat előtt kerékpártárolókat is kialakítanak, hogy a biciklivel érkezők komfortosabban tölthessék el az idejüket az emlékparkban, és ugyanott csomagmegőrzőket is elhelyeznek. Közlése szerint megújul az intézmény jegyértékesítési rendszere is, ezentúl online, webshopban is lehet majd jegyet vásárolni. Kiss Róbert Károly erről részletesen így nyilatkozott: „Szeretnénk végre egy olyan játszóteret létrehozni az emlékparkban, illetve ehhez kapcsolódóan egy erdei tanösvényt, és egy tornapályát, ami egy kicsit a családoknak teszi vonzóbbá az emlékparkot, hiszen az ide látogató családok gyermekei ezen a játszótéren, illetve tanösvényen tudják majd eltölteni az időt.”

Kép forrása: vidamankft.hu


next 5

A mi világunk

Hírek