Hírek / Közélet

Új termelőkereső felülettel hozzák össze a helyi termelőket és a vásárlókat

2020. április 15. 12:16 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Termelőkereső hirdetési felülettel támogatja a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Rádió 7-nek elmondta, hogy a felület elindításának első lépéseként a termelők regisztrációját várják, ami egy egyszerű űrlap kitöltésével megtehető a hivatal portal.nebih.gov.hu/termelo-kereso oldalán. Hozzátette, a kistermelők nevük és elérhetőségeik mellett a többi között az általuk kínált főbb terméktípusokat is megadhatják, illetve azt, hogy vállalnak-e kiszállítást. A vásárlók és szolgáltatók ugyanezen az oldalon tájékozódhatnak majd arról, hogy kik és mit kínálnak eladásra a környékükön. Zsigó Róbert erről részletesen így nyilatkozott: „Meg kell adniuk a nevüket, elérhetőségeiket: a címüket és a telefonszámot. Meg kell adni továbbá, hogy milyen terméket, terményt árulnak, illetve egy szakmai azonosítót, továbbá azt, hogy vállalna-e házhoz szállítást. A Nébih munkatársai minden nap 8 és 10 óra között frissítik ezt a felületet, tehát akik jelentkeztek azok másnap 8 és 10 óra között felkerülnek ide.”

Kép forrása: kisdunaujsag.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek