Kisteleken azoknak igyekeznek segíteni az iskolakezdésben, akiknek valóban szükségük van rá – tudtuk meg Nagy Sándor polgármestertől. Kistelek első embere úgy fogalmazott: népszerű lenne mindenkinek ötezer forintot adni, de annyi pénz egyrészt nagyon kevés dologra elég, másrészt viszont azokon kell segíteni, akik valóban rászorulnak. A városvezető rádiónknak elmondta: első körben már közel egymillió forintot elosztottak erre a célra, most egy újabb egymilliós keretből lehet igényelni. A támogatás még szeptember 11-ig igényelhető kitöltött formanyomtatványon keresztül. Az elbírálás folyamatosan történik.