Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Újabb félmilliárdos beruházást bukik Hódmezővásárhely

2020. november 9. 07:30 Közélet | Szerző: Rádió7

Teljesen elmaradhat a vásárhelyi Eötvös József Technikum energetikai korszerűsítése. Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja a Rádió 7-nek elmondta, még 2016-ban 498 millió forintot nyert az előző, fideszes városvezetés az „Eötvös József Szakközépiskola és Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény energetikai korszerűsítése”. A munkálatok a polgármesterváltást követően sem indultak meg, a legutóbbi, Márki-Zay Péter vezette közgyűlés pedig el is állt a pályázat Támogatási Szerződésétől, mivel a beruházás költségei időközben megnőttek. A város mintegy 12 és fél millió forint támogatás visszafizetéséről is döntött. Hegedűs Zoltán hozzátette, a projekt fizikai befejezésének határideje a jövő év január 31-e lett volna, de a beruházásból még semmi sem valósult meg. Közlése szerint eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak a beruházás meghiúsulásáról. Hegedűs Zoltán erről részletesen így nyilatkozott: „Hivatalos formában még nem tájékoztatott bennünket az önkormányzat, csak sajtóinformációink vannak. Ha valóban elálltak a projekttől, ez azt jelenti, hogy teljesen elmarad az Eötvös József Technikum korszerűsítése. Én végtelenül szomorú vagyok, ha valóban igaz a hír, és félmilliárd forintot elveszít az iskola.”

Kép forrása: promenad.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek