Hírek / Kultúra

Újra turnézik Korda György és Balázs Klári

2023. április 14. 07:45 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Korda György és Balázs Klári a héten jelentette be, hogy egy több mint ötvenállomásos országos turnéra indulnak, amelynek keretében a legnagyobb fesztiválhelyszíneken is koncerteznek. Ennek aprópóján a Nemzeti Fotótár segítségével felelevenítjük a Korda házaspár legemlékezetesebb pillanatait az elmúlt évtizedek fellépéseiről.
 
Korda György először 1958-ban lépett fel, első sikerét a Szeretni kell című dallal érte el. A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása háttérbe szorította műfaját, de ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán.
 
Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. A táncdalfesztiválokon több alkalommal nyert előadói, valamint közönségdíjat is.
 
A tiszta, szép hangján előadott érzelmes, nagy ívű, hagyományos slágerek sokakat magukkal ragadtak. Ezt igazolja, hogy minden lemeze aranylemez lett, s már 1990-ben gyémántlemezt kapott a kétmilliomodik eladott album után, 2004-ben pedig a négymilliomodik után kapott platinalemezt.
 
A nyolcvanas évek eleje óta feleségével, Balázs Klárival – aki korábban vokalistája volt – lép fel, lemezeiket is közösen készítik.
 
Hosszú pályafutása során számtalan slágert énekelt, közülük néhány: Szeretni kell, Virágeső, Visszatérek én, Bocsánat, hogyha kérdem, Ma éjjel, Aki melletted él, Lady Carneval (Karel Gott számának magyar változata), Barátok, amíg élünk, Time to say good bye (az utóbbi kettő Balázs Klárival).
 
A Korda György-Balázs Klári házaspárt az elmúlt években az énekes egy korábbi dala, a Reptér újra rögzített változata tette népszerűvé a fiatal generáció körében is. A Budapest Airport 2021-ben újraforgatta a videóklipet is, a szám modern verziója a YouTube-on 9,9 millió megtekintésnél jár.
 
Forrás és kép: hirado.hu
 


next 5

A mi világunk

Hírek