Hírek / Közélet

Újraélesztési rekordkísérlet lesz Szegeden, cél az életmentő technikák megtanítása

2023. október 11. 07:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Újraélesztési rekordkísérletet szerveznek hétfőn Szegeden, a program célja tízezer általános és középiskolás diáknak megtanítani az alapszintű újraélesztés technikáját – közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
 
A közlemény szerint Magyarországon évente 27 ezer hirtelen szívhalál következik be, ami azt jelenti, hogy körülbelül 70-en halnak meg naponta a keringés leállása miatt.
 
A magas halálozás mögött még mindig az állhat, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget, márpedig az újraélesztést meg kell kezdeni 3-5 percen belül, hogy a mentők megérkezéséig a keringés fenntartható legyen.
 
Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel, 10 százalékkal csökken az esélye az életben maradásnak, mivel 3-5 perc után elkezdődik az agy károsodása.
 
Buresch Györgyi, az SZTE sürgősségi betegellátó önálló osztály diplomás ápolója – a rekordkísérlet főszervezője – hangsúlyozta, az újraélesztést megkezdeni és esetleg közben kisebb hibákat ejteni még mindig jobb, mint semmit sem tenni. Így válhatnak a laikusok a mentési lánc kulcsszereplőivé.
 
A motiváció és a készség mellett, a krízishelyzetben való helytállás és döntéshozatal képessége is fontos eleme a hatékony, laikusok által történő segélynyújtásnak.
 
Az újraélesztés egyszerű pszichomotoros készségei már iskoláskorban hatékonyan elsajátíthatók.
 
Éppen ezért a gyermekek fejlődésének részévé kell tenni ezt a készséget, rendszeresen ismétlődő képzésekkel – hangsúlyozta a szakember.
 
Az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja alkalmából szervezett rekordkísérlet két turnusban zajlik majd, az általános iskolások, a gimnazisták és a szakközépiskolások egymást váltva sajátíthatják el az újraélesztés technikáját. A laikusok oktatását a sürgősségi osztály munkatársai mellett az Országos Mentőszolgálat szakdolgozói vállalták magukra.
 
A diákcsoportok oktatását követően, 16 órától rendezvény megnyitja kapuit a szülők és a különböző cégek munkatársai előtt, akik maguk is elsajátíthatják az alapszintű újraélesztéshez szükséges ismereteket.
 
Forrás: MTI
Kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek