Hírek / Kultúra

Újraindul a könyvkötészet és a könyvtári szolgáltatások a vásárhelyi könyvtárban

2020. augusztus 13. 08:49 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

 

Augusztus 24-étől, a nyári szünet után újra üzemel a Németh László Városi Könyvtár könyvkötészete. Domjánné Szénási Edit könyvtárigazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy elindult a könyvtár applikációja is, amely az internetes piactérről hozzáférhető, az NLVK betűszavakra keresve. Közlése szerint az applikáció használható a könyvekre vonatkozó félretételi kéréseknél, megjelennek segítségével az intézmény rendezvényei, de kulturális sétákat is tehetnek általa az érdeklődők. Újra igénybe lehet venni a könyvtári szolgáltatásokat, például a fénymásolást, és újranyitott az olvasóterem is, ahol könyvtári tagság nélkül helyben, 150 folyóiratból és képes magazinból olvasgathatnak a látogatók. Közlése szerint augusztus végéig látogatható a könyvtár előcsarnokában a Pósa Lajosnak emléket állító Én Újságom 130 elnevezésű vándorkiállítás. Domjánné Szénási Edit könyvtárigazgató erről részletesen így nyilatkozott: „A könyvtárunk előcsarnokában megtekinthető kiállítás az Én Újságom 130 nevet kapta. Ezt a Pósa Lajos Társaság indította útjára Rimaszombatból. Ez egy vándorkiállítás, amely most itt nálunk a könyvtárunkban, ebben a hónapban augusztus végéig megtekinthető.”


Kép forrása: portal24.nlvk.hu


next 5

A mi világunk

Hírek