Hírek / Közélet

Utat javítanak, parkolót építenek Makón

2021. március 28. 15:20 Közélet

Egyszerre két munka folyik ezekben a napokban egymástól alig pár száz méterre Makón: felújítják a Vasút sor szilárd burkolatát, s közben a közeli Fűrész utcában parkolót építenek. Mindkét beruházást nagyon várták már a környék lakói. Székely Ildikó, a választókerület önkormányzati képviselője a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy eddig az időjárás nem tette lehetővé a munkát, ezért most kerül rá sor. A Vasút sor nagyjából 700 méter hosszúságú aljzata tört beton, a felülete pedig mart, zúzott, tömörített aszfalt. Állapota azért fontos, mert ez az ötutcányi, mintegy 200 ember által lakott Lesi városrész főútja: ez köti össze a kisebb utcákat, és ezen keresztül lehet a belváros felé kimenni. az itt élők két évtizedig vártak ennek burkolására. Ez végül 2015-ben sikerült, de a felület már néhány hónap múltán tele volt kátyúval – és a garanciális javításokat követően nem sokkal ismét. A javítást ezt követően évről évre ismételni kellett. A körzet akkori önkormányzati képviselője, Toldi János a folyton kiújuló problémával kapcsolatban annak idején azt mondta, az úthibák abból adódnak, hogy a Maroshoz közeli városrész talaja, azaz amelyik az útalap alatt van, rossz. Végleges megoldást alighanem ezért nehéz találni a burkolatproblémára.

Kép forrása: delmagyar.hu


next 5

A mi világunk

Hírek