Hírek / Közélet

Útfelújításra nyert támogatást Csanytelek

2023. október 16. 10:52 Közélet | Szerző: Molnár Attila

120 millió forintból újulhat meg Csanyteleken a Nagy Imre, a Béla és a Botond utca belterületi szakasza – mondta el a Rádió7-nek Erhard Gyula polgármester. A község első embere kifejtette: a Nagy Imre utca új köztes alapot, utána teljesen új aszfaltszőnyeget kap, míg a másik kettő rövidebb utcaszakaszon csak a felső aszfaltréteget kell újraépíteni. Mint mondta, kicsit hosszadalmas volt a kötelező közbeszerzési eljárás, de mostanra eljutottak a kivitelezési szerződéskötésig, és már a kutatóárkok ásása zajlik. Hozzátette: reményei szerint a munka 2-3 hét alatt, a csapadékos idő beállta előtt befejeződik.

„Csanyteleknek van egy sajátossága, hogy fésűs elrendezésű a település, és nagyon sok olyan utca van, amelynek az eleje belterület, 2/3-a pedig külterület. Emiatt vannak azok a félreértések, hogy miért nem az egész utcát csináljuk meg. Ezt a TOP+ pályázatot belterületi utak felújítására nyertük, és nyilvánvaló, hogy csak azt a részét tudjuk felújítani, ami belterületre esik, a külterületit sajnos nem. Bízom benne, hogy 2-3 héten belül elkészülnek az utcák.”


next 5

A mi világunk

Hírek