Hírek / Kultúra

V. Nagy Nándor képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat a vásárhelyi Népkerti Sörözőben

2020. augusztus 27. 09:48 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

 

V. Nagy Nándor képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat egy rendhagyó kiállítótérben. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület tagja a Népkerti Söröző kertjébe válogatott a többi között kisplasztikáiból, idoljaiból és grafikáiból. V. Nagy Nándor a Rádió 7-nek elmondta, hogy a kiállítás a söröző zenei estjeinek programjához is kapcsolódott, hiszen a tárlat megnyitóján egy jazztrió improvizatív zenéjével reagált a műalkotásokra. Hozzátette, a hely különlegessége, hogy a vizuális és zenei élményhez vendéglátás is jár, így azokat az embereket is meg lehet szólítani, akik egyébként nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba. Közlése szerint a 20 kiállított alkotásból a samottból készült művek hosszabb távon, egészen a jó idő végéig a Népkerti Sörözőben maradnak, így azokat késő őszig megnézhetik az érdeklődők. V. Nagy Nándor erről részletesen így nyilatkozott: „Egy improvizációs zenekar próbál reagálni a műtárgyakra. Ez volt az alapötlet, a zene és a képzőművészet kapcsolata, a másik pedig a vendéglátás, hogy jó lenne, ha ezeket az embereket is meg tudnánk szólítani, akik egyébként nem jönnének a műtárgyak közelébe, vagy kevesebbet járnak múzeumba.”

 


next 5

A mi világunk

Hírek