Hírek / Közélet

Címkék

#algyő

Váratlanul felmondott 40 embernek az algyői önkormányzat

2020. május 15. 15:16 Közélet | Szerző: Major Zsuzsanna

Bajban lehet Algyő: egyik napról a másikra 40 embernek mondtak fel az önkormányzat cégénél. A Vásárhely 24 úgy tudja, a legtöbb dolgozót a Gyevitur alá tartozó Levendula Hoteltől küldik el, éppen, mikor a koronavírus miatti óvintézkedések lazításával újraindulhatna a szálláshely. A hírportál emlékeztetett arra, Molnár Áron polgármester egy hete még 300 millió forintos költségvetési átcsoportosításról beszélt egyebek mellett éppen az önkormányzati cégek dolgozói állományának megtartása érdekében.
A csoportos leépítés megütközést váltott ki a közösségi médiában megnyilvánuló helyiek körében. A hírt még a korábban a polgármester csapatában induló Oláh Dániel önkormányzati képviselő is úgy kommentálta, érthetetlen a döntés, mivel a legutóbbi képviselői egyeztetésen, úgy váltak el egymástól, hogy az önkormányzati társaságoknál nem lesz csoportos létszámleépítés, senkit nem hagynak az út szélén.
A Vásárhely 24 megjegyzi, Algyő a megye egyik legjobb anyagi kondíciókkal rendelkező települése, ami a lakosságszám és az adóbevételek arányát illeti, ezért is furcsa, hogy a mostani nehézséget ilyen drasztikus elbocsátásokkal akarja Molnár Áron polgármester kezelni.
 
Kép: szallas.hu
 

Címkék

#algyő


next 5

A mi világunk

Hírek