Hírek / Közélet

Varga Judit: Békéscsabán is lesz segítség

2022. március 1. 07:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A márciusi egri központ átadása után Békéscsabán nyílhat meg a következő, sorban tizenkettedik áldozatsegítő központ. A kormány célja, hogy 2025-ig minden megyében működjön ilyen intézmény – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a békési megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
 
Varga Judit elmondta, a már működő központokban és áldozatsegítő pontokon tavaly 17 ezer embernek nyújtottak segítséget.
 
A központok egységes arculattal működnek, néhány napja Debrecenben adtak át egy ilyen központot, melyben az igazságügyi minisztérium munkatársai dolgoznak: lelki, jogi, pszichológiai vagy akár pénzügyi segítséget nyújtanak mások mellett a kapcsolati erőszak, a bűncselekmények vagy akár az emberkereskedelem áldozatai számára.
 
A tárcavezető elmondta, működik egy 24 órában hívható segélyvonal is, a 06/80-225-225-ös számon. Varga Judit közölte, tavaly január 1-jén bővültek az áldozatelérési lehetőségek: az opt-out rendszernek köszönhetően a központok már rendőrségi jelzésre felkereshetik az áldozatokat.
 
Az elmúlt 12 évben 70 százalékkal csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma, miközben az áldozatelérés lehetőségei bővültek – jegyezte meg.
 
z ukrajnai háborúról szólva a politikus közölte, Magyarország részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban, nagy segélycsomaggal támogatja a közös uniós fellépést, „együttérzünk az Ukrajnából menekülőkkel”; de az ország nem járul hozzá fegyverek átszállításához a területén, mert „Magyarország a békében érdekelt”.
 
Herczeg Tamás (Fidesz), Békés megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, a központok – amelyekre szakemberek egybehangzó véleménye szerint is szükség van – az állami, önkormányzati és civil szervezetek „segítő akaratát fogják össze”.
 
Közgyűlési döntésre van szükség, hogy Békéscsabán pontosan hol alakítsák ki a központot, így annak a tényleges létrehozása néhány hétnél valamivel többet vesz igénybe – közölte.
 
Az MTI-nek a békéscsabai menekülttábor újranyitásával kapcsolatos kérdésére Herczeg Tamás úgy fogalmazott: „van már egy megkereséshalmaz”, miszerint szükség lehet Békés megyében is az Ukrajnából menekülők fogadására. Hozzátette, a miniszterrel Kondoroson is jártak, a település felajánlott egy önkormányzati intézményt ilyen célra szükség esetére.
 
Forrás és kép: MTI


next 5

A mi világunk

Hírek