Hírek / Közélet

Várhatóan még idén elbírálják a folyamatban lévő pályázatokat

2022. november 30. 11:57 Közélet | Szerző: Török Mónika

Újabb nyertes pályázatok születtek Csongrád-Csanád megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban  – számolt be Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke a Rádió7 Közös Nevezőjében. Kitért rá, hogy például a fenntartható városfejlesztési stratégiájára Hódmezővásárhely 60 milliót, Makó közel 63 milliót, Szentes 80 milliót míg Kistelek bő 29 millió forintot nyert novemberben. Hozzátette: az aktuális pályázati lehetőségekről folyamatosan egyeztetnek a településekkel.
 
„Vannak még benyújtott pályázatok, és még el nem bírált pályázatok. A minisztériumtól azt az ígéretet kaptuk, hogy év végéig minden benyújtott pályázat le lesz bírálva. Én úgy tudom, hogy minden benyújtott pályázat a hiánypótlási felhíváson már túlesett, sőt eleget is tett mindenki, tehát már csak a formális bírálati szakasz van hátra, ez pedig év végéig az ígéretek szerint, ha meg fog történni, akkor szép karácsonyi ajándékot tudunk ezen településeknek nyújtani és adni.” - mondta Gémes László.


next 5

A mi világunk

Hírek