Hírek / Sport

Letölthető hanganyagok

Vásárhely kiváló ifjú sportolói és sportvezetői kaptak rangos díjat

2019. február 22. 12:29 Sport | Szerző: Géczi Emese, Kiss Máté

Idén első alkalommal adták át a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület sportdíjait. Ádók János, az egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, azok a fiatal vásárhelyi sportolók részesülhettek a megbecsülésben, akik eredményeikkel, sikereikkel példát mutatnak a város közösségének és hozzájárulnak ahhoz, hogy Hódmezővásárhely ismertebbé, elismertebbé váljon a hazai, valamint a nemzetközi sportéletben. Hangsúlyozta: minden évben sportvezetőket is elismerésben részesítenek, olyanokat, akik szakmai munkájukkal, több évtizedes sportvezetői teljesítményükkel fejlesztették a város sportéletét. A díj magas pénzjutalommal jár, amelyet vásárhelyi cégek, így a Rádió 7 és civilek összefogása, felajánlása tesz lehetővé. Ádók János közölte: idén nyolc sportoló és két sportvezető kapta meg a díjat, amelyet a sportolók esetében 250.000, míg a sportvezetőknél 500.000 forint pénzbeli juttatás egészít ki.

Ádók János hozzátette: „A kiválasztás szempontja mindig a teljesítmény, a sportági teljesítmény és annak a nemzetközi vonatkozása. Illetve, hogy egy adott területen a közösségteremtésben mennyire tudnak részt venni. Ma épp Hódmezővásárhelyen, ahol a sport körüli botrányok sem ismeretlenek a közvélemény előtt, nagyon nagy szükségünk van azokra az emberekre, akik a közösségünket összetartják, és mi ilyen embereket választottunk most ki. A sportolók közül nyolcat a szakvezetők közül pedig kettőt.”

Az ünnepségén elismerést vehetett át Urgai Panna is, a Hód Úszó SE korosztályos válogatottja, Heraklész kerettag, aranyjelvényes sportoló is. Ugrai Panna a Rádió 7-nek elmondta, különösen büszke arra, hogy ötszörös ranglista vezető nagymedencében, illetve rövidpályás ranglista vezető hat versenyszámban. A kétszeres serdülő magyar bajnok a közép-európai országok junior válogatottjainak versenyén három aranyérmet szerzett. A Budapesti Világkupán 14 éves kora ellenére a felnőttek között versenyzett. A Magyar Úszó Szövetség neki ítélte 2018 Legjobb Utánpótláskorú Versenyzője díját.

Az idén a díjak fő támogatója a Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum Kft. volt. Rákay Philip, a Magyar Televízió korábbi vezérigazgató-helyettese, kommunikációs szakember, a megújult Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum egyik tulajdonosa korábban elmondta: megtisztelő olyanok munkáját elismerni, akik jó hírét viszik a világban Vásárhelynek.

 

Díjazottak:

Sportolók:

 

Kovács Laura Fanni – Boxing Gym Vásárhely SE és Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub

Wolf Eszter – Csomorkány SE

Máté Mirabella – Máté Taekwondo & Hapkido KHSE

Szűcs Noémi – HÓDIÁK HKDSE

Técsi László Márk – Center MSC

Ugrai Panna – HÓD ÚSZÓ SE

Szkalonai Fanni – Hód-Fitness SE

Szabó Kornél – Hód-Triatlon és Öttusa SE

 

Az év edzői:

Rácz Ildikó – Hód-Fitness SE

Dr. Elek András – Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE

 

 


next 5

A mi világunk

Hírek