Hírek / Kultúra

Vásárhelyen 84. alkalommal rendeznek Éneklő Ifjúság Hangversenyt

2019. április 2. 12:47 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Éneklő Ifjúság Hangverseny lesz a vásárhelyi Református Ótemplomban szerdán délután 2 órától. A rendezvényen több vásárhelyi intézmény is közreműködik: a szervező Klauzál Gábor Általános Iskola mellett a Németh László Gimnázium, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola, valamint a Bethlen Gábor Gimnázium énekkara is. Tatár Sándorné, a Klauzál iskola ének munkaközösség-vezetője a Rádió 7-nek elmondta: a program a kórusok összkarával indul, amelyen Steiner Béla: Örülj a tavasznak! című művét adják elő. Tatár Sándorné erről részletesen így nyilatkozott: „Bárdos Lajos volt az, aki ezt tulajdonképpen létrehozta Budapesten, még 1934-ben. Azután rövid időn belül kapcsolódtak hozzá az országban, több városban is. Itt Hódmezővásárhelyen rögtön 1935-től, úgyhogy nekünk most ez a 84. Éneklő Ifjúság Hangversenyünk. Ezt tulajdonképpen abba sem lehet hagyni, akkora szám!”

Kép forrása: szuperinfo.hu


next 5

A mi világunk

Hírek