Örömmel és izgalommal tölti el a nagyarányú vásárhelyi választási részvétel Rapcsák Katalint. A Szeretem Vásárhelyet Egyesület képviselő-jelöltje a Rádió 7-nek azt mondta, hogy elismerés illeti mindkét oldal jelöltjeit, amiért felvállalták az idei kampányban való részvételt. Hozzátette: minden szavazónak köszönetet mond, aki élt állampolgári kötelességével és leadta voksát a választáson, és azokat, akik még nem voltak szavazni, arra kéri, tegyék ezt meg. Rapcsák Katalin erről részletesen így beszélt: „Elsősorban nagyon köszönöm mindenkinek a türelmet és bizalmat, amit irányunkban tanúsított az elmúlt hónapok alatt. Óriási a tétje a mostani választásnak, hiszen öt évre döntünk arról, hogy milyen irányba menjünk tovább. Másfél év alatt megtapasztalhattuk, hogy milyen volt a megtorpanás és a háború, szeretném, ha innentől kezdve előre tekinthetnénk, és megkezdenénk a munkát.”