Hírek / Kultúra

Letölthető hanganyagok

Vásárhelyen is várják a látogatókat a Múzeumok Éjszakájára

2019. június 19. 15:41 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Szombaton rendezik meg a Múzeumok Éjszakájának vásárhelyi programjait, amelyhez hat intézmény, köztük több templom is csatlakozott. Lucza-Vígh Erna múzeumpedagógus a Rádió 7-nek elmondta, hogy este 6 órától éjjel 11 óráig, a Népművészeti Tájházban megrendezett Szent Iván éji tűzugrásig tartanak majd a kulturális és zenei rendezvények. A Tornyai János Múzeumban Fess magadnak egy Tornyait! címmel egy Tornyai kép reprodukcióját festhetik meg a látogatók,  de a többi között az Alföldi Galériában kurátori tárlatvezetésekkel is várják a látogatókat. Ismét fel lehet majd menni a Református Ótemplom tornyába, ugyanott Tiszta zene címmel koncertet is tartanak. A Szentháromság Plébániában is szól majd a muzsikaszó, ahol a Helyőrségi Zenekar koncertjét hallhatják az érdeklődők. Lucza-Vígh Erna erről részletesen így nyilatkozott: „Sétáló jegy váltható a rendezvényre, amellyel minden intézménybe, és a templomokba is ellátogathatnak. Hogy a gyerekeket se hagyjuk ki, az Emlékpontban sámsoni módra készíthetnek röpcédulát, és újra részt vehetnek az intézményeket összekötő játékunkban, ami most Szín-lelő fantázia névre hallgat.”

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek