Hírek / Sport

Vásárhelyi sportolók és sportvezetők díjait támogatja a Rádió 7

2019. február 21. 17:00 Sport | Szerző: Géczi Emese

Kemény munka, teljesítmény, siker és sport – persze, hogy ez is a mi világunk! Ezért támogatja a megújult Rádió 7 azokat a fiatal vásárhelyi sportolókat és sportvezetőket, akiknek a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület kezdeményezésére – vásárhelyi cégek és civil szervezetek összefogásának köszönhetően – díjat alapítottak. Az elismeréssel magas pénzjutalom jár, és az idén ennek a díjnak a fő támogatója a Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum Kft. Rákay Philip, a Magyar Televízió korábbi vezérigazgató-helyettese, kommunikációs szakember, a megújult Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum egyik tulajdonosa elmondta: megtisztelő olyanok munkáját elismerni, akik jó hírét viszik a világban Vásárhelynek. Hozzátette: az idén először kiosztott díjakat nyolc vásárhelyi sportoló és két sportvezető veheti át pénteken. Rákay Philip erről részletesen így nyilatkozott: „Valódi hősökre mindig szükség van. A valódi hősöket az különbözteti meg a percemberektől, hogy olyan teljesítményt tesznek le az asztalra, amelyre mindannyiunknak érdemes odafigyelnünk. Mindannyian büszkék lehetünk rájuk és természetes, hogy az ilyen fiatal sportolókra, akik mindannyiunknak példát mutatnak, nemcsak hogy oda kell figyelnünk, hanem ki is kell őket tüntetnünk díjakkal, társadalmi elismerésekkel, és üzennünk kell nekik, hogy nemcsak magukért küzdenek, hanem azért a közösségért is, amelyből jöttek, úgyhogy ezért álltunk természetesen a fiatal sportolók mögé, és e nagyon nemes kezdeményezés mellé.”

Kép forrása: egerhirek.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek