Hírek / Közélet

Összefoglaló- Ezek változtak! Véget ért a rendkívüli jogrend és a koronavírus miatti veszélyhelyzet

2020. június 18. 07:13 Közélet | Szerző: Major Zsuzsanna

Visszavonta a kormány az Országgyűlésben megszavazott törvény alapján a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet, ezzel együtt véget ért a rendkívüli jogrend időszaka is. Ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba. A vonatkozó törvényeket Áder János köztársasági elnök hamar aláírta, ezután hozhatta meg a szükséges döntéseket a kormány.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányrendelet értelmében az ország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetnek be. Ezt 3 havonta felülvizsgálják, a rendelkezés alapvetően december 18-án veszti hatályát. Ezzel bizonyos védelmi intézkedések továbbra is megmaradnak. Változatlanul működik a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs és fennmarad a kórházparancsnoki rendszer is.

Körülbelül 1,2 millió munkavállaló munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi intézkedésekkel.

Erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kormányinfón. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a munkaerőpiacra és a gazdaság teljesítményére is komoly hatással volt a koronavírus-járvány elleni védekezés miatti teljes leállás. Közlése szerint a gazdaság várható teljesítményéről eltérőek az előrejelzések, a kormány a Pénzügyminisztérium által jelzett 3 százalékos visszaeséssel számol. A miniszter hozzátette, mivel a költségvetés tervezésekor nem erre számítottak, ez nagymértékben csökkenti a költségvetés mozgásterét.

Változik a Volánbusz egyes távolsági járatainak menetrendje június 20-tól

Az új járványügyi menetrend egyebek mellett a Budapest-Szeged-Szabadka vonalat is érinti. Eszerint június 20-tól Budapest és Szeged között megszűnik a közvetlen autóbusz-közlekedés, a továbbiakban a vasúti közszolgáltatás biztosítja a kapcsolatot a csongrád-csanádi megyeszékhely és a főváros között. A Szeged-Szabadka vonalon továbbra is igénybe vehetők az autóbuszok. A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

Továbbra is kötelező a maszkviselés, de az idősek vásárlási idősávját eltörölték

Összesen 98 nap után ért véget a veszélyhelyzet Magyarországon, ezzel együtt a rendkívüli jogrend időszaka is lezárult. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta, a járvány elleni védekezés sikeres volt és a rendkívüli jogrend is rövidebb volt, mint Európa országainak többségében.

Hangsúlyozta, most a járványügyi készültség kerül a rendkívüli jogrend helyére, ami 6 hónapig tart, de 3 havonta a kormány felül fogja vizsgálni. A miniszter hozzátette, javulnak az adatok, de szakértők szerint a vírus második hulláma szeptember-október környékére várható, ezért a védekezés második fázisában csak az indokolt korlátozásokat tartják fent. Gulyás Gergely közölte, a tömegközlekedési eszközökön marad a kötelező maszkviselés, de az idősek vásárlási idősávja megszűnik.

Ez azt jelenti, hogy ezentúl 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.

Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között

Erről a köznevelési államtitkár beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, Magyarországon egyetlen napra sem állt le az oktatás a koronavírus-járvány miatt, és mivel sikerült megszervezni az érettségiket is, a felsőoktatási felvételit is meg lehetett tartani.

Megjegyezte, nagyon készülnek - például tájékoztató anyagokkal, továbbképzésekkel - az őszi időszakra, hogy a váratlan helyzeteket is kezelni tudják. Ugyanakkor optimisták, mert a járványhelyzet jelentősen javult, ezért arra számítanak, hogy egy hagyományos tanév kezdődhet el.

Fél évvel hosszabbítják meg a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidőket

Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ugyanis módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket.

A tárca emlékeztetett arra: a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban  március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintettek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbíttatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva indultak újra.

A legtöbbeket érintő változás, hogy a közúti járművezető-képzési határidők, ha azok a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül járnak le, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180-ik napig meghosszabbodnak.

 Újra lehet 500 fősnél kisebb rendezvényeket, így koncerteket tartani

Ismét lehet szervezni 500 fősnél kisebb rendezvényeket, így koncerteket is. A vonatkozó kormányrendelet szerint zárt vagy nyitott helyen zenés, táncos rendezvény abban az esetben tartható meg, ha a helyszínen a jelenlévők létszáma egy időben nem haladja meg az 500 embert. A koronavírus miatti korlátozások enyhítésével korábban még csak azt engedélyezték, hogy vendéglátóhelyeken szólhat élő zene.


Fotó: 24.hu


next 5

A mi világunk

Hírek