Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Vezetői hibák vezethettek ahhoz, hogy fertőzési gócponttá vált a vásárhelyi polgármesteri hivatal Cseri Tamás szerint

2020. október 26. 07:30 Közélet | Szerző: Rádió 7

A polgármesteri hivatal vezetése vélhetően nem tette meg az összes szükséges óvintézkedést, ezért válhatott a Városháza koronavírus-gócponttá - mondta el a Rádió 7-nek Cseri Tamás. A fideszes képviselő szerint súlyos felelőtlenség, hogy a fertőzés miatt a város egyik legfontosabb intézménye lebénul. Cseri nyilatkozatában felidézte, Márki-Zay Péter maga számolt be arról, hogy egyre több tüneteket mutató dolgozót találtak a hivatalban, ezért ügyeleti munkarendre és otthoni munkavégzésre tértek át. A képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy Vásárhelyen az első olyan hely, ahol komoly probléma alakul ki, az maga a Polgármesteri Hivatal. Kiemelte, a lakossági visszajelzések szerint mára már csaknem működésképtelenné vált a városháza. Cseri Tamás erről részletesen így nyilatkozott: „Nagyon nagy felelőssége van a hivatal vezetésének. Vannak olyan ügyek, amelyeket az emberek el se tudnak intézni, hanem már a portán elküldik őket haza, hiszen úgysem tudják őket megoldani az ügyeket. Úgy gondolom, hogy erre sokkal jobban oda kellett volna figyelni, hogy ez az állapot ne alakulhasson ki a hivatalban, tulajdonképpen most majdnem működésképtelen a hódmezővásárhelyi hivatal.”

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek