Hírek / Kultúra

Világhírű művészek tartanak kurzusokat az SZTE hallgatóinak

Február 2. 11:21 Kultúra

Szorosabbra fűzte kapcsolatát a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Az együttműködésről a napokban írtak alá megállapodást a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában.

A megállapodás megkötése új dimenziókat nyit majd meg a zenekar és az egyetem már korábban is fennálló együttműködésében, fejezte ki reményét Dubóczky Gergely, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Ez egyrészt oktatási együttműködés, másrészt koncerteken való közös zenélés. Dubóczky Gergely elmondta, az egyetemen elindult egy mesterkurzus-sorozat, amely kereteiben a Szegedi Szimfonikus Zenekarhoz érkezett vendégművészek tartanak egy-egy órát az egyetemistáknak: a következő sztárvendég Wenzel Fuchs, a berlini filharmonikusok első klarinétosa lesz. A Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője elmondta, céljuk, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a diáksággal.

Az ünnepélyes aláíráson részt vett Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese, Dr. Fender Judit, az SZTE kancellárja, Dr. Nátyi Róbert, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, valamint Gyüdi Sándor Liszt-díjas karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója és Dubóczky Gergely, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.


next 5

A mi világunk

Hírek