Hírek / Sport

Visszatérhet a Maláj Nagydíj?

2023. május 16. 07:30 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

A Malajziai Motorsport Szövetség (MAM) elnöke elhintette, hosszú évek kilátástalansága után ismét lehet remény az ország F1-es versenyének visszatérésére. Igaz, azt egyelőre a szervezők sem tudják, honnan teremhetnék elő a rendezéshez szükséges összegeket.
 
A sepangi aszfaltcsík 1999-es debütálásakor egyike volt a Forma–1 „újgenerációs” aszfaltcsíkjainak, a kihívást jelentő körülményeknek (a magas páratartalom és hőmérséklet fizikailag komoly mértékben leterhelte a versenyzőket) köszönhetően pedig a helyszín gyorsan népszerűvé is vált. Ami a naptárban elfoglalt helyét illeti, az a 2010-es évek második felééig biztosnak tűnt.
 
Az egyre növekvő költségek, és a korszakra jellemző nézőszám-csökkenés miatt viszont gyorsan bizonytalanná vált a futam jövője, 2017 végén pedig ki is esett a naptárból. Azóta szinte alig hallottunk arról, hogy az F1 visszatérhet Malajziába.
 
Az utóbbi időben viszont több forrás is felvetette, megtörhet a jég, a maláj rendezőket ugyanis ismét érdekelni kezdte a királykategória (a rendezési díjak ugyan továbbra is magasak, a széria népszerűsége az előző években komoly növekedésnek indult). Erre nemrég a Malajziai Motorsport Szövetség (MAM) elnöke is utalt.
 
Sri Mokhzani Mahathir jelezte, érdeklődés ugyan lenne, az anyagiakkal kapcsolatban továbbra is vannak kérdőjelek. „Ami a házigazdaszerepet illeti, az nem jelentene problémát” – nyilatkozta a szakember a New Straits Timesnak.
 
„A kérdés sokkal inkább az, hogy ki fogja fizetni (a versenyrendezést), és hogy megengedhetjük-e magunknak a futamot, vagy sem. Fogalmam sincs, hogy jelenleg egészen pontosan mennyi a versenyrendezési díj, de egészen biztos vagyok benne, hogy magasabb, mint 2017-ben volt, amikor abbahagytuk” – tette hozzá óvatosan.
 
Ami a pálya és a helyszín népszerűségét illeti, elhintette, a 2017-es búcsú óta több helyről hallotta, a versenyzők és a szurkolók is hiányolják Sepangot. „Maguktól a versenyzőktől is kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy Sepang az egyik kihívást jelentő pálya, amit szívesen látnának a naptárban. A szervezőkkel mindig is jó kapcsolatot ápoltunk. 1996 óta ismerjük őket, vagyis azóta, hogy elkezdtük a tárgyalásokat a futamról. Szóval csak idő kérdése” – fogalmazott.
 
Forrás és kép: M4Sport


next 5

A mi világunk

Hírek