Egyre több szegedi érdeklődik hódmezővásárhelyi ingatlanok iránt a tram-train miatt – tájékoztatta a Rádió7-et Ádók Zoltán. Az ingatlanszakértő szerint ebben közrejátszik az, hogy a vásárhelyi ingatlanok jóval olcsóbbak, mint a szegediek, illetve az, hogy a villamosvasút által nem lesz több idő a két város közötti közlekedés, mint a Szegeden belüli. Hozzátette, emiatt sokan új lehetőséget látnak az új közlekedési eszközben.
„A szegedieknek azért is lett vonzóbb a város, mint egy Szegedtől 10-15 kilométerre lévő település, mert azért itt egy család minden szolgáltatást megkaphat, amire szüksége van a normális körülményekhez. Gondolok itt a bevásárlóközpontokra, a sportolási lehetőségekre, az oktatásra, vagy épp az orvosi ellátásra” – fejtette ki Ádók Zoltán.