Hírek / Közélet

WHO igazgató: Európa az új gócpont, akár félmillióan is meghalhatnak a vírusban tavaszig

2021. november 22. 06:40 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Az Egészségügyi Világszervezet „nagyon aggódik” a koronavírus európai terjedése miatt – ezt Hans Kluge, a WHO regionális igazgatója mondta a BBC-nek adott interjúban. Arra figyelmeztetett, hogy márciusig félmillió áldozatot követelhet a járvány, ha nem történik változás.  

Európa lett a koronavírus-járvány új gócpontja. Az esetszámok sok helyen minden korábbi rekordot megdöntöttek. Ennek részben szezonális okai vannak, a hidegebb téli idő, de a WHO regionális igazgatója kiemelte az alacsonyabb átoltottságot is, valamint azt, hogy a delta-variáns a korábbi változatokhoz képest jóval fertőzőbb.

Hans Kluge szerint „nagyon időszerű lenne egy jogi és társadalmi vita” az oltások kötelezővé tételéről, amely azonban csak utolsó megoldásként jöhet szóba.

Addig is lehetne használni a védettségi igazolványt, amely nem a szabadság korlátozásának eszköze, hanem éppen annak garanciája, hogy megtarthassuk a személyes szabadságunkat.

A WHO regionális igazgatója szerint már az is jelentős változást hozhatna, ha többen viselnének maszkot, de természetesen jó lenne, ha többen kérnék az oltást és új intézkedéseket, kezeléseket is bevetnénk ebben a helyzetben.

Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendelt el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban.Az intézkedés ellen szombaton nagyszabású tüntetéseket tartottak.

Ausztriában a lakosság mintegy kétharmada adatta be magának a vakcina mindkét dózisát, ami az egyik legalacsonyabb arány Nyugat-Európában, a hétnapos esetgyakoriság százezer főre vetítve 991, ami viszont az egyik legmagasabb a kontinensen.

Az MTI összesítése szerint az Egyesült Királyságban szombaton is negyvenezer fölötti, 40 941 új fertőzöttet regisztráltak, az egy nappal korábbi 44 242 után. Az országban a halálos áldozatokat a pozitív teszt utáni 28 napban veszik nyilvántartásba Covid-19-áldozatként. Ez a szám szombaton 150 volt a pénteki 157 után.

Olaszországban szombat estig 49 új halálos áldozatot jelentettek, amely eggyel több mint egy nappal korábban. A napi új fertőzöttek száma 10 544-ről 11 555-re emelkedett. Összesen 133 131 ember halt bele az országban a Covid-19-be. Jelenleg 4250 beteget ápolnak koronavírus-fertőzés miatt kórházban, 512-en intenzív osztályon fekszenek. Olaszországban az elmúlt 24 órában csaknem 575 ezer tesztet végeztek el.

Németországban a hétnapos esetgyakoriság minden korábbinál magasabbra emelkedett. Egy hónappal ezelőtt ez a mutató százezer emberre vetítve még 80,4 volt, szombaton pedig 362,2. Szombaton 63 924 új esetet diagnosztizáltak.

Csehországban is minden eddiginél magasabb volt a hétnapos esetgyakoriság, százezer emberre vetítve 929, amely a legmagasabb a világjárvány kitörése óta.

Szlovákiában az új esetek száma minden eddigi rekordot túlszárnyalt: 9171 új fertőzöttet jegyeztek fel szombaton. Az adatok szerint az új fertőzöttek 71 százaléka oltatlan. Háromezer páciens szorul kórházi ápolásra Covid-19-cel.


Forrás: BBC, MTI, hirado.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek