Hírek / Egyéb/Archív

Windows-ra jön a Google Play

2021. december 14. 08:15 Egyéb/Archív | Szerző: Fazekas Gábor

Az első körben a játékokat teszik elérhetővé a Windows 10 és 11 alatt.
 
A Microsoft eredetileg a Windows 11 bejelentésével egy időben jelezte a felhasználóknak, hogy hamarosan befut az Android támogatása, ezzel kapcsolatban azonban legutóbb arról írtunk, hogy ez a támogatás meglehetősen korlátos. Most a Google árulta el, hogy dolgoznak egy jobb megoldáson, amely jövőre a játékokat teszi elérhetővé a fenti két verzió alatt.
 
Egy, a napokban adott interjúban a Google szóvivője fejtette ki a cég elképzelését, amely a Google Play tárházában elérhető játékok Windows-on való futtatására vonatkozik. Ebből megtudjuk, hogy házon belül fejlesztik a natív alkalmazást, amely valamikor a jövő évben jelenik majd meg, ez pedig a Windows 11 mellett a 10-es verziót is támogatni fogja, vagyis mindkét operációs rendszeren gond nélkül futtathatjuk majd azt. Érdekes módon nem számítanak külsős partnerek közreműködésére, így sem a Microsoft, sem pedig a BlueStacks nem segédkezik a megvalósításban, vagyis a munka teljes mértékben a Google mérnökeire vár, akik az első körben kizárólag a játékok futtatását oldanák meg.
 
A további, szintén a fenti interjúban elhangzott részletekből kiderül, hogy 2022-től kezdve még több készüléken vehetjük majd igénybe ezen játékokat, az adott kütyük kicserélése pedig nem jelent majd akadályt az eddig elért eredmények megtartásában, a meglévő játékmenet folytatásában. Ebbe a körbe tehát az okostelefonok, a táblák, valamint a Chromebook-vonal képviselői mellett a Windows PC-ket is bevonják, mégpedig az említett natív alkalmazás piacra dobásával, bár azt már most leszögezik, hogy a játékstreaming opciója nem lesz elérhető, erről tehát (egyelőre) le kell mondanunk. Azt még nem tudjuk, hogy mely negyedévben jelenne meg az app, a debütálás pontosabb időpontját majd később árulják el.
 
A cégnek szüksége is van a további hardverek támogatására, hiszen a bevételek terén továbbra is a nagy rivális vezet, méghozzá komoly előnnyel. A most közzétett friss anyagban arról olvashatunk, hogy a mobilos szoftverboltokból idén befolyó mintegy 133 milliárd dollár nagy része ezúttal is az Apple pénztárcáját vastagítja, ők ugyanis 85 milliárdra tesznek szert, míg a Google kénytelen megelégedni 48 milliárddal.
 
Forrás: sg.hu
Kép: diginet.com


next 5

A mi világunk

Hírek