2019. december 15. 16:02 Sport | Szerző: Dudás Róbert
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett.
A 14 körös sepangi zárófutamot Michelisz kezdte a pole pozícióból, mellőle pedig riválisa, Esteban Guerrieri (Honda) startolt. A rajtnál az argentin pilóta azonnal elment Michelisz mellett, akit a harmadik helyről induló spanyol Mikel Azcona (Cupra) is megelőzött az első kanyarban. A magyar versenyző aztán még egy pozíciót veszített a svéd Johan Kristofferssonnal (Volkswagen) szemben, majd a versenybíróság egy kicsúszott autó műszaki mentésének az idejére a pályára küldte a biztonsági autót.
A safety car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, és az élen száguldó négyes, Guerrieri, Azcona, Kristoffersson, valamint Michelisz óriási csatába kezdett, amelynek során szinte csak millimétereken múlt, hogy a versenyautók ne érjenek össze, vagy hogy valamelyik versenyzőnek fel kelljen adnia a futamot. Egy környi küzdelem után Azcona állt az élre, őt Kristoffersson követte, Guerrieri pedig folyamatosan lassulni kezdett, s előbb Michelisz, majd szinte az egész mezőny elment mellette. Mint kiderült, az argentin versenyzőnek műszaki problémája volt, csapatrádión azt közölte, hogy vége a futamának, és bár a boxból arra bíztatták, hogy ne adja fel, a nyolcadik körben már 10. volt, és a folytatásban egyre hátrébb csúszott.
Michelisznek így egyetlen feladata maradt, mégpedig az, hogy célba érjen, ezt pedig az ötödik pozícióban haladva teljesítette is a magyar pilóta, aki ezzel megszerezte a WTCR bajnoki trófeáját.
„Egészen hihetetlen, hogy megcsináltuk, pedig ez a malajziai záró hétvége nagyon trükkös volt a három futammal, a váltakozó időjárási körülményekkel, és mindennel, ami a pályán történt” – nyilatkozta a verseny után Michelisz. „Ez a siker a csapaté, a családomé, a barátaimé, és az összes magyar szurkolóé, aki az elmúlt több mint tíz évben mögöttem állt.”
Az idényzáró futamot Kristoffersson nyerte, Azcona ért célba másodikként, az olasz Kevin Ceccon (Alfa Romeo) pedig harmadikként.
Michelisz ebben a szezonban 30 futamból ötöt nyert meg, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes.
A malajziai szezonzáró végeredménye:
# | Versenyző | Csapat | Autó | Hátrány |
---|---|---|---|---|
1 | Johan Kristoffersson | SLR Volkswagen | Volkswagen | 39m02.972s |
2 | Mikel Azcona | PWR Racing | Cupra | 2.026s |
3 | Kevin Ceccon | Team Mulsanne | Alfa Romeo | 2.182s |
4 | Frederic Vervisch | Comtoyou Audi | Audi | 4.296s |
5 | Norbert Michelisz | BRC Squadra Corse | Hyundai | 9.297s |
6 | Gabriele Tarquini | BRC Squadra Corse | Hyundai | 9.905s |
7 | Nestor Girolami | Munnich Motorsport | Honda | 13.150s |
8 | Tiago Monteiro | KCMG | Honda | 14.737s |
9 | Thed Bjork | Cyan Racing | Lynk & Co | 17.308s |
10 | Benjamin Leuchter | SLR Volkswagen | Volkswagen | 17.807s |
11 | Rob Huff | SLR VW Motorsport | Volkswagen | 19.279s |
12 | Jean-Karl Vernay | WRT | Audi | 21.373s |
13 | Yvan Muller | Cyan Racing | Lynk & Co | 24.479s |
14 | Andy Priaulx | Cyan Performance | Lynk & Co | 25.776s |
15 | Daniel Haglof | PWR Racing | Cupra | 26.418s |
16 | Hafizh Syahrin | Team Engstler | Hyundai | 36.567s |
17 | Yann Ehrlacher | Cyan Performance | Lynk & Co | 36.827s |
18 | Mehdi Bennani | SLR VW Motorsport | Volkswagen | 37.687s |
19 | Mitchell Cheah | Team Engstler | Hyundai | 40.223s |
20 | Niels Langeveld | Comtoyou Audi | Audi | 43.171s |
21 | Douglas Khoo | Viper Niza Racing | Cupra | 56.247s |
22 | Esteban Guerrieri | Munnich Motorsport | Honda | 59.437s |
23 | Ma Qinghua | Team Mulsanne | Alfa Romeo | 1m50.645s |
- | Joao Paulo de Oliveira | KC Motorgroup | Honda | Kiesett |
- | Gordon Shedden | WRT | Audi | Kiesett |
- | Tom Coronel | Comtoyou Cupra | Cupra | Kiesett |
- | Augusto Farfus | BRC Racing Team | Hyundai | Kiesett |
- | Attila Tassi | KCMG | Honda | Nem indult |
- | Aurelien Panis | Comtoyou Cupra | Cupra | Kiesett |
- | Nicky Catsburg | BRC Racing Team | Hyundai | Kizárták |
Forrás: m4sport.hu
Fotók: wtcr/twitter, FIA/twitter
Cikk megosztása