Hírek / Közlekedés és kék hírek

Zöld úton járunk: a MÁV célja a környezet- és utasbarát közösségi közlekedés biztosítása

2021. február 18. 08:30 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Fazekas Gábor

Új kampányt indított a MÁV. Az a mottó, hogy Zöld úton járunk, ezzel a klímavédelem fontosságát hangsúlyozzák. Talán minden szakértő egyetért abban, hogy érdemes a kötöttpályás közlekedést, tehát a vasutat fejleszteni világszerte, mert zöldebb utazási és szállítási lehetőséget nyújt, mint az autók, kamionok, buszok – közölte az M1 Híradója.
 
Alapos előkészítés után két szakember több óra alatt új külsőt adott a TRAXX mozdonynak. A Vasút Európai Évéhez kapcsolódva a MÁV elindította zöld kampányát, amelynek jelképe a Zöld úton járunk szlogennel felmatricázott jármű. A cél, hogy felhívják a figyelmet a 21. század egyik legkörnyezetkímélőbb közlekedési eszközére, a vonatra.
 
Emellett a vonatjegyeken is változtattak. Mostantól mindenki leolvashatja, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátást takarított meg azáltal, hogy a vasutat választotta.
 
A MÁV-Volán cégcsoport elhivatottságát – a zöld stratégia megvalósításában – jól mutatja az is, hogy a céljaik között szerepel 700 kilométernyi pálya villamosítása, ami után 60 százalékkal csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátásuk.
 
Emellett pedig 800 új vasúti kocsit is forgalomba állítanak 2030-ig.
 
Célunk és feladatunk a MÁV-Volán csoportban, hogy Magyarország lakosainak fenntartható, biztonságos, tiszta, környezet és utasbarát közösségi közlekedést biztosítsunk, amely modern, gyors, mindenki számára elérhető, megbízható és a középpontjában az utasoknak nyújtott szolgáltatások állnak” – jelentette ki Homolya Róbert a MÁV elnök-vezérigazgatója.
 
A kormány 2010 óta folyamatosan fejleszti a kötöttpályás közlekedést és mindent megtesz, hogy az 54 ezer munkavállalót foglalkoztató társaság gazdasági helyzete is megfelelő legyen. Ugyanis a célok eléréséhez elengedhetetlenek az elhivatott munkavállalók.
 
„Ennek keretében 2020-ban három ütemben nyújtottunk pénzügyi támogatást, melynek köszönhetően a társaság gazdálkodása stabil, a foglalkoztatás garantált, a munkahelyek biztonságban vannak. A MÁV továbbra is biztos státuszt, tervezhető életpályát kínál a dolgozóinak” – Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára
 
A kormány számára kiemelt cél a klíma és a teremtett világ védelme – mondta Schanda Tamás államtitkár beszélt.
 
„Magyarországot 2050-re klímasemleges országgá lehet tenni. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson: lépésről lépésre kell haladnunk. Ezért megalkottuk a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek az egyes pontjait a koronavírus járvány ellenére is sorozatosan végrehajtjuk” – tette hozzá az államtitkár.
 
Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy 2021-ben eddig soha nem látott értékű, 700 milliárd forintnyi beruházást adnak át.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: regionalbahn.hu


next 5

A mi világunk

Hírek